Kapcsolódó interjúk

0:00 családi háttér, gyermekkor, bányászcsaládból származik 1:09 Tatabányán a háború miatt fejlődött a bányászat, 1944 karácsonyán jöttek be először a szovjetek, a karácsonyt az óvóhelyen töltötték, de két héttel később a német tartalékok visszaszorították a szovjet csapatokat, újabb három héttel később szovjet csapatok voltak Tatabányán 6:16 felidézi a háborús időszak emlékeit 10:08 falura kellett járni, hogy élelmet tudjanak szerezni, mert a jegyrendszerrel biztosított élelem kevés volt egy családnak 12:25 Tatabányán 12 bánya volt, ezért sok bányászra volt szükség, ő a bányaipari technikumba jelentkezett 13:35 negyedéves volt a technikumban, mikor 1956-ban kitört a forradalom, Tatabányára is lejöttek pesti egyetemisták, ennek hatására a helyi fiatalok, többek között a bányásztechnikum tanulói is felvonultak, továbbá a bányászként dolgoztatott politikai foglyokat kiszabadították 15:55 fegyverekért mentek a laktanyába, de ott sortűz fogadta őket, két osztálytársa is meghalt, összesen nyolc halott volt ott 17:00 a szalagavatójuk pont a kijárási tilalom időszakára esett a forradalom leverése után 18:40 a technikumban végzettek mindig munkahelyet kaptak a bányában, felidézi az ezzel kapcsolatos feladatait 25:04 három évvel később aknászként dolgozott, felügyelte a bányászokat, elmeséli egy átlagos napját 27:36 hat évi főaknász munka után az egyik akna bányamestere lett négy éven keresztül, majd a nagyegyházi bányaüzemhez került, amelyet az Eocén Program keretében nyitottak meg 30:03 a rendszerváltoztatás során a párt kikerült a munkahelyről, a privatizációs stratégiát elhibázottnak tartja, 1991-ben ment nyugdíjba

A Kárpátalján született interjúalany beszél családjáról, oktatásáról a katolikus nővéreknél, a zeneiskolára, arra, hogy az elkobzott zongorákból tudtak igényelni (0:22). Szól arról, hogy édesapját kényszermunkára vitték a szovjetek, így édesanyja óvodát nyitott (7:40). Apja aztán elkerült Budapestre kórházba, majd úgy döntött, új életet kezd egy másik nővel Magyarországon. Mondta, hogy a családjának "otthagyta a vagyont", amit a szovjetek nyomban államosítottak is. Ekkor nyitotta meg édesanyja az óvodát, aminek épületét rövid időn belül visszaigényelték (11:18). Szól a háború végnapjairól, a hidak felrobbantásáról és arról, hogy az egyik légiriadó során a másféléves testvéréért vissza kell rohanni a bunkerből, mert fent felejtették (15:00). Szól az orosz katonákról, az erőszakoskodásról, a tisztek tekintélyéről, és arról, hogy Kárpátalja Kánaánnak tűnt a beszállásolt orosz katonáknak (19:45). Beszél a vallásos nevelésről, és arról, hogyan szakadt ez meg, mikor édesanyját kirúgással fenyegették. Azt is hozzáteszi, hogy vasárnap az iskola mesefilm-vetítéseket is szervezett a vallási élet szétzúzása érdekében (22:20). Beszél az 1950-es évek Kárpátaljájáról, arról, hogy csinos ruhát csak Magyarországból lehetett kapni, arról, hogy felváltva ültettek magyar és ukrán diákokat az iskolában, a felvonulásokról, a mezőgazdasági munkákról, az élelmiszerhiányról és a kilométeres sorokról (24:54). Szól továbbtanulásáról és elhelyezkedéséről a ruhagyárban (29:00), majd arról, hogy nem hitték el, hogy 1956-ban forradalom van Magyarországon (32:00). Szól arról, hogyan látogatott Magyarországra, majd hogyan költözött át véglegesen családegyesítés címén 1973-ban (35:35). Elmeséli, hogy albérletben laktak Várpalotán, mert a férje a városban tudott dolgozni (37:12). Szól arról, hogy milyen külföldi utazásokat tettek már Magyarországról, hogyan tudtak körbenézni Nyugat-Berlinben (38:15), majd arról, hogy kik maradtak Beregszászban a tágabb családjából (40:35). Szól a rendszerváltoztatásról és arról, hogy 1985-1988 között a férjével együtt Mongóliában dolgoztak, ahol nagyon jól megfizették őket (43:00).

Az interjúalany 1924-ben született Bodméren (Fejér megye). Beszél családjáról, gyermekkoráról. Fiatalon a helyi református lelkésznél szolgált cselédként. Apja megbetegedett, ezért otthon kellett a ház körül dolgoznia. (01:26) Beszél a II. világháború végén az orosz megszállásról. Bujkálniuk, menekülniük kellett, szinte mindenüket elrabolták a szovjet katonák. (03:02) Az interjúalanynak 6 gyermeke született. Legkisebb lánya 17 éves korában meghalt. 14 évig volt tanácstag. (04:26) Az interjúalany katolikus, férje református, de sem ő, sem családja nem vallásos. (06:42) Sokat dolgozott a TSZ-ben: állattenyésztéssel majd kertészkedéssel foglalkozott. (07:32) Beszél a tanácsban végzett munkájáról, a mindennapi életről. (08:28) Elmondja milyenek voltak az életkörülmények a II. világháború után. (09:44) Véleménye szerint a kommunista rendszer jobb volt, mint a jelenlegi. (12:00) Beszél a falusi hagyományokról, ünnepekről. (13:40) Tanács-, szövetkezet- és TSZ-tagként 9 országban járt külföldön. (16:50) Beszél arról, hogyan lett egyre jobb az életszínvonal (mosógép, telefon, TV, gáz). (17:52) Férje bányában dolgozott. (18:40) Beszél a nyaralásokról. (20:34) Beszél az orosz megszállás menetéről. (22:18) Visszaemlékszik, hogy a háború előtt a térségben nagy Esterházy birtok volt. (22:50)