Kapcsolódó interjúk

Az interjúalany beszél arról, hogyan költözött családja Debrecenből Beregszászra a bombázások elől (0:30). Szól arról, hogyan tűnt el édesapja, hogyan derült ki, hogy a Szovjetunióba vitték, ahonnan már nem tért vissza többé. Arról is beszél, hogy a szovjetek célja Kárpátalja etnikai homogenizációja volt (1:48). Beszél az ukrajnai gyűjtőtáborról (04:02), majd rátér arra, hogy édesanyja, a vidéken rekedt városi lány hogyan találta fel magát, miután a férje eltűnt (6:11). Részletesen leírja, hogy miként lehetett kommunikálni a szovjet-magyar határ túloldalán élő rokonokkal (06:55). Szól arról, mit meséltek az orosz hadifogságból hazajöttek, mikortól kezdve lehetett a témáról nyilvánosan beszélni, és milyen nehézségekbe ütközött a kárpótlás (9:28). Beszél nehéz életkörülményeikről a háború után, valamint a Rákosi-rendszer mezőgazdasági terrorjáról, és a megélhetés lehetőségeiről (17:22). Szól oktatásáról, a propaganda-gépezet beindulásáról, és az ezzel szemben álló hagyományos nevelésről, a művelődésről, például arról, hogyan olvasott fel édesanyja Jókai regényeket a fonóban (26:16). Visszatér a oktatásra (29:18), külön kiemelve a hittan kérdését a vallásos faluban (30:48).

Két világháború között: - szülei származása és a kétnyelvűség (00:05) - trianoni döntés hatása a család életére (01:59) - testvérei pályaválasztása, az interjúalany tanulmányai (05:24) II. világháború: - a II. világháború hatása a családra, az interjúalany személyes sorsára: rokonok hadifogsága, a szovjet- és az amerikai hadifogság összehasonlítása (07:24) - légitámadások, óvóhely (16:40) - Ausztriába való menekülés, hazatérés után „B listára” kerül (17:44) II. világháború után: - Almáskamarás – kinevezett tanító, német község (19:35) - svábok kitelepítése, kényszermunka (20:38) - oktatás a II. világháború előtt és után: tantárgyak és felszerelések (21:37, 26:50) - betelepített lakosság mentalitása Almáskamaráson (23:40). - életkörülmények – sorban állás, jegyrendszer, élelmiszerellátás (28:20) - forint bevezetése (29:44) - 1956 – rádión hallgatott emlékek, kollégák sorsa (30:45) - kiutazási engedély kérése a 60-as, 70-es években– nehézségek (32:33).

Az interjúalany beszél arról, hogy születésekor éppen egy erőteljes reszlovakizációs hullám volt a felvidéki városokban és a határszélen (0:00), majd rátér arra, hogy Vágsellyén a lőporüzembe áramló északi vendégmunkások hígitották fel a magyarságot. A magyar nevét nem használhatta, a szlovák neve pedig teljesen különbözött a magyartól. Végül a rendszerváltoztatás után tudta felvenni a rendes nevét (2:00). Beszél arról, hogy a család férfijainak egészségét tönkretette a lőszergyár, arról, hogy a kommunisták mindig az amerikaiakkal riogattak, valamint arról, hogy a hitélet közösségi formáival nem találkozott soha (7:40). Szól a magyar gimnázium légköréről, az anyanyelvi tanulás megtartó erejéről, valamint arról, hogy a Felvidéken a vegyes házasságok gyermekei szlovákok lesznek (11:16). Beszél arról, hogy mennyire meghatározó élmény a felvidéki magyarság körében a kitelepítés és a csehországi kényszermunka (18:25). Szól arról, hogy szlovák egyetemi szobatársai nem hitték el neki, hogy a kitelepítések megtörténtek (21:50), illetve arról, hogy a szlovák közvélemény a jó dolgokat az "uhorokhoz", a rosszakat pedig a "magyarokhoz" társítja (23:15). Szól arról, miként kezdett az Ifjú Szívek táncmozgalomban résztvenni (25:55), valamint arról, hogy a szervezet elmagyarosodása miatt egy tűzeset ürügyén letratzótatták a magyar koreográfust a kommunista hatóságok (31:00). Szól arról, hogy házassága révén egy olyan magyar közösség része lett, akik büszkék voltak magyarságukra, illetve arról, hogy miként kezdett Gömörországban népdalokat gyűjteni (32:45).